Gyors segítség száraz bőrre

“Rettenetesen száraz a bőröm, nem tudsz csinálni vele valamit?” – megszámlálhatatlanul sokszor hallottam ezt a segélyhívást vendégeimtől; azután általában kiderült: a panaszos megfeledkezett magáról – túl sokat napozott, túl nagyvonalúan bánt a habfürdőkkel, túl kevés folyadékot fogyasztott…

Kevesen tudják, hogy már egyetlen habos fürdő akár 20%-át is kioldhatja a bőr természetes zsírtartalmának. A mértéken felüli napozás pedig a durva szaru túlzott felvastagodását eredményezi. Ha a bőr zuhanyozás vagy fürdés után fél óra elteltével is feszül – ennyi idő mindenképpen kell a saját védőköpenye újratermeléséhez –, érdemes a jelzéseket komolyan vennünk. A száraz bőrön könnyen keletkezhetnek mikrosérülések, amelyek csökkentik ellenállóképességét. Ha a bőr zsíranyagaiból kevesebb van a szükségesnél, akkor a vízháztartása is veszélybe kerül. A száraz-vízhiányos bőr pedig gyorsan ráncosodik.

Tippek

Először is meg kell szabadulnunk a krémek felszívódását is gátló, felvastagodott száraz szarupikkelyektől. Ezt megoldhatjuk tengeri sóból és mézből készült keverékkel is: a radírozásra szolgáló elegyet nedves kézzel kenjük fel a bőrünkre, és dörzskesztyűvel körkörös mozdulatokkal dörzsöljük át alaposan a testünket, majd bő langyos vízzel mossuk le. Méz és só helyett joghurt is megfelel a célnak, a benne lévő tejsav szintén nagyon jó szaruoldószer. Ha nem akarunk “barkácsolni”, a drogériákban is találunk szép számmal szaruoldó, koptató készítményeket. Végső soron pedig kérhetjük a kozmetikus segítségét is, ha intenzív, pl. AHA-s kezelésre gondolunk. Tavasszal, nyáron azonban én erről lebeszélnék mindenkit,mert többet árthat, mint amennyit használ.

A radírozás után megfelelő zsírokat tartalmazó készítményekkel helyre kell állítani a hidrolipid védőköpenyt. A bőr fantasztikusan jól reagál a növényi olajokra. A mandula-, a búzacsíra- vagy az olívaolaj például hatékonyan pótolja a szükséges zsírsavakat. Az olajokat azonban nem tanácsos önmagukban a bőrre kenni, mert a mélyebb rétegek víztartalmát csökkenthetik. Mindig valamilyen krémmel együtt használjuk őket. Ha testápoló olajat választunk, azt mindenképpen zuhanyozás vagy fürdés után, a még enyhén nedves bőrbe tanácsos bemasszíroznunk. Ha averziónk van a klóros csapvízzel szemben, akkor nedvesítéshez aromavizet, vagy gyógyteafőzetet használjunk.

A különféle természetes anyagokat tartalmazó testápolók általában egyaránt gondoskodnak a zsírpótlásról és a hidratálásról. Lehetőleg olyan testápolókat keressünk, amelyekben nedvességmegtartó anyagok (urea, szorbitok, hyaluronsav, nátriumlaktát, aminosavak) és növényi viaszok és olajok is találhatóak.

Miután rendbe hoztuk a bőrünket, vigyázzunk arra, hogy megőrizzük normális állapotát. Elsősorban a tisztálkodó szerek megválasztására kell odafigyelni. Kerülni kell a gyakori érintkezést az intenzív mosóhatású anyagokkal (pl. nátriumlauril-szulfát), a fürdéshez felhasznált víz pedig soha ne legyen túl forró.


Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .